Reflexió a mikrotanításról [11.07.] (Anna, Gyuri)
A második mikrotanítás, melyen részt vettem a kurzus során, az Anna és Gyuri által tartott fizikaóra csillagászat témakörben. Az órán egy érdekes előadást hallhattunk a naprendszer bolygóiról, elhelyezkedésükről, illetve csoportmunkában dolgoztuk fel a jellemzőiket.
Forrás: http://www.koloknet.hu/files/15/thinkstockphotos-512275631.jpg
Bár bölcsészként a csillagászat téma elég távol áll tőlem, és a fizika se tartozott gimnáziumban a kedvenc tárgyaim közé, a mikrotanítás egy nagyon pozitív élmény volt számomra, hallgatótársaimnak sikerült egy érdekes, élvezhető, de egyben informatív órát megtartaniuk. A tanár azzal tudott a legjobban motiválni, hogy az előadása közben végig nagyon lehetett érezni a tárgyhoz és a tananyaghoz való hozzáállásából, hogy mennyire érdeklődik és lelkesedik a téma iránt, élvezi az egész tanítási folyamatot, így a lelkesedése és érdeklődése rám is, és úgy gondolom, sok másik csoporttársamra is átragadt, ami megkönnyítette az anyag befogadását, közelebb hozta hozzánk a témát. Ezen kívül a tanárok képekkel és érdekességekkel, aktuális információkkal tették még színesebbé és élményszerűbbé a tanórát.
Az óra szerkezetét egy tanári előadás, egy csoportmunka, illetve egy óra végi levezető közös megbeszélés alkotta, ezek közül az utóbbit szeretném részletesebben bemutatni. A tanóra utolsó néhány percében a tanárok arra kérték a csoport tagjait, hogy reflektálásként illetve összefoglalásképpen mindenki mondjon egy órán elhangzott információt, ami számára a legérdekesebb, leghasznosabb volt, vagy a legfontosabbnak találta. Ez egy nagyon jó, és gyors módszer lehet az óra anyagának összegzésére, a főbb pontok kiemelésére, illetve személyes véleményformálásra, visszajelzésre is. A tanulóknak a tevékenység során lehetőségük nyílik végiggondolni, hogy az órán elhangzottakból mi az, amit már eddig is tudtak, mi az, ami új információ volt, vagy esetleg amit eddig máshogy tudtak, vagy nem értettek, de az órán magyarázatot, választ kaptak rá. A módszer az egymással való együttműködést, egymásra figyelést is igényli, és ezáltal fejleszti, hiszen a feladat egyik kritériuma, hogy mindenki próbáljon olyan információkat kiemelni, amik addig még más csoporttárstól, osztálytárstól nem hangzottak el, így fontos, hogy figyelmesen hallgassuk meg társainkat. Úgy gondolom, a módszer nagyon jól működött a mikrotanítás során, kerek lezárást és összefoglalást adott az órának.
Az órán a tanárok többféle technológiai eszközt és alkalmazást használtak főleg információgyűjtés illetve információ-megosztás céljából. A tanórát a MindMeister (www.mindmeister.com) nevű online alkalmazással kezdték, amelynek segítségével az előzetes tudás felmérése céljából a ’csillagászat’ fogalma köré gyűjtöttünk brainstorming-szerűen információkat, ötleteket, melyeket egy gondolattérképen jelenítettek meg az interaktív táblára kivetítve. Az alkalmazás eredményesen felhasználható óra eleji bemelegítő, warm-up feladatokhoz, illetve ami a mikrotanításon is jól működött az előzetes tudás felméréséhez, az aktuális téma bevezetéséhez brainstorminggal. A MindMeister alkalmazáson kívül a tanárok még a QR-kód és a Google Drive használatát építették be az órába.
A mikrotanításon a tanárok leginkább szóbeli értékelési eszközöket alkalmaztak az órának abban a részében, amikor csoportmunkában dolgoztuk fel a kiosztott anyagokat a naprendszer bolygóiról. Úgy gondolom, a szóbeli értékelés pedagógiai célja az volt, hogy az azonnali pozitív értékelésekkel, dicséretekkel a tanulók visszajelzést, megerősítést kapjanak válaszaikkal, teljesítményükkel kapcsolatban, illetve a további felszólalásra, véleménykifejtésre való bátorítás.
Mivel az órán felhasznált a technológiai eszközök illetve online alkalmazások közül a MindMeister applikáció lehetőségeivel már egy másik bejegyzésemben foglalkoztam (http://szabo-nikolett.blog.hu/2017/10/01/ikt_muhely_2014_places_csanady_szilvia_reflexio), ebben a posztomban a QR-kód olvasó telefonos alkalmazás használatát szeretném bemutatni. Ahogy a mikrotanításon is megmutatkozott, az alkalmazás jól felhasználható különböző információk, weblapok, képek, videók, szövegek digitális megosztásához. Ehhez szükséges a tanulók telefonjára letöltött QR-kód olvasó, illetve természetesen internetelérés, ami az egyik nagy veszélye az olyan tevékenységeknek, amelyeket QR-kód felhasználásával tervezünk megvalósítani, ugyanis ha valamilyen oknál fogva a tanulók nem tudnak kapcsolódni az internethez, az így megtervezett feladatok nem elvégezhetők. Ezért az ilyen tevékenységek megtervezésekor nagyon fontos, hogy készüljünk B tervvel is, ahogy például a mikrotanítást tartó csoport készült úgy, hogy kinyomtatták azokat a dokumentumokat, amelyeket a Google Drive-hoz vezető kódon keresztül értünk el. Úgy gondolom, a QR-kódos megoldás azon kívül, hogy szinte minden tantárgy minden témakörében alkalmazható, nem csak praktikus és könnyen használható tud lenni bizonyos helyzetekben, hanem a modern technológia bevonásával színesebbé és izgalmasabbá teszi magának az információ-megosztásnak a folyamatát is. Másrészt ennek segítségével az iskolában megtanítható a QR-kód olvasás használata, amely a hétköznapokban is hasznos tud lenni, hiszen az utcán látható plakátokon, vagy éppen az általunk megvásárolt termékeken is megtalálhatjuk ezeket a kódokat. Példaként elkészítettem a http://hu.qr-code-generator.com weboldal segítségével a Németül minden jobban hangzik (https://www.facebook.com/jobbanhangzik/?ref=br_rs) című Facebook oldal QR-kódját, amit német szakos tanárként meg tudnék osztani diákjaimmal ilyen formátumban annak érdekében, hogy a tanórákon kívül, szórakoztató képekkel is tudják fejleszteni szókincsüket.
Összegezve a mikrotanításon szerzett tapasztalataimat, egy nagyon érdekes, szórakoztató és informatív órán vettem részt, amely sokkal pozitívabb élmény volt számomra, mint amire egy fizikaórával kapcsolatban számítottam, és úgy gondolom, hogy az órát tartó hallgatótársaimnak sikerült közelebb hozniuk hozzánk a témát és a tananyagot.
Hivatkozások:
- http://www.koloknet.hu/files/15/thinkstockphotos-512275631.jpg
- www.mindmeister.com
- http://szabo-nikolett.blog.hu/2017/10/01/ikt_muhely_2014_places_csanady_szilvia_reflexio
- http://hu.qr-code-generator.com
- https://www.facebook.com/jobbanhangzik/?ref=br_rs