Reflexió a mikrotanításról [11.14.] (Ákos, Laura, Bianka, Eszter)
A következő, Ákos, Laura, Bianka és Eszter által tartott mikrotanítás során egy érdekes és nagyon jól felépített, interaktív történelem órán vettem részt, melynek témája Az elárult állampolgár – a magyarországi holokauszt utolsó szakaszai volt.
Forrás: www.danielcsoport.hu/wp-content/uploads/2013/01/auschwitz5.jpg
Amikor megtudtam, hogy az óra a holokausztról fog szólni, nagyon kíváncsian vártam, hogy hallgatótársaim hogyan tervezik megvalósítani az anyag feldolgozását, hiszen egy nagyon érzékeny és nehéz témát választottak, amit nekem például a gimnáziumi történelem óráimon szinte teljesen tényszerűen, történelmi adatokkal és statisztikákkal igyekeztek megtanítani, így nem igazán volt lehetőségem elmerülni a témában. Ezért is tartottam egy kicsit attól, hogy a mikrotanítás során a valószínűleg sokak által tapasztalt tényszerű tanításnak pont az ellenkezőjét, egy nagyon az érzelmekre ható és lelkileg megterhelő órát fognak tartani. Azonban nagyon pozitívan csalódtam, mert a holokauszthoz kapcsolódó tényszerű és érzelmi alapú ismereteket a tanárok úgy tudták kombinálni, hogy mindkét szempontból kaptunk valami pluszt az eddigi ismereteinkhez és tapasztalatainkhoz.
A tanárok engem azzal tudtak a legjobban motiválni, ahogyan beszéltek a témáról és az ahhoz való hozzáállásukkal. Úgy gondolom, ha egy tanár előadásmódján és azon, ahogy az anyagot átadja, látszik és érezni lehet, hogy őt nagyon érdekli a téma, mély és alapos ismeretei vannak róla, amiket eredményesen tud felhasználni, akkor a téma iránti lelkesedés és érdeklődés a diákok nagy részére is átragad, felkelti a figyelmüket, motivációjukat. Szintén motiváló elemek voltak a mikrotanítás során, hogy a feldolgozandó anyagok, szövegrészletek, videók, képek a holokauszthoz kapcsolódó hiteles forrásokból származtak, ezzel az elsajátítandó ismeretek közelebb kerültek hozzánk.
Az órán többféle munkaformában dolgoztuk fel az anyagot, a csoportbontás után kollaboratív csoportmunkában oldottuk meg a kiosztott feladatokat. A feladatlapokon különböző szöveges visszaemlékezések, képek, illetve QR-kódok voltak, először is a szövegeket kellett kronológiai sorrendbe állítanunk, majd képeket kellett hozzárendelni. Néhány forrás helyett egy-egy QR-kódot kaptunk, aminek segítségével eljuthattuk az adott szöveghez, képhez, vagy videóhoz. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a csoportmunkában feldolgozandó anyag több csatornán keresztül jutott el hozzánk, hiszen így a különböző fajtájú impulzusok jobban megragadták a figyelmünket és fenntartották a motivációnkat. Ezek után frontális tanári előadás formájában ellenőriztük a megoldásainkat, melyekhez a tanár magyarázatokat, megjegyzéseket, érdekességeket fűzött, illetve kiemelte a tényeket, a lényegesebb információkat.
A mikrotanítás során több technológiai eszközt és online alkalmazást is felhasználtak a tanárok, mint például a QR-kód olvasót, az online stoppert, illetve a Kahoot nevű kvízkészítő alkalmazást. Úgy gondolom, ezek közül az alkalmazások közül mindegyik egy nagyon hasznos és a tanórába eredményesen beépíthető elem annak érdekében, hogy valami olyan pluszt adjunk hozzá az órához, amelyet máshogy nem, vagy nem annyira érdekesen lehetne megoldani. Az online időmérő alkalmazás például bár helyettesíthető egy egyszerű órával is, azonban sokkal látványosabb és informatívabb egy olyan weboldal kivetítése, mint a Visszaszámláló (https://hu.piliapp.com/timer/countdown/), vagy az Online Stopper (https://hu.piliapp.com/timer/stopwatch/). Ezeket leginkább csoportmunkák, vagy az órán elvégzendő önálló feladatok időkeretének betartatására lehet felhasználni, ahogy a mikrotanítást tartó hallgatótársaim is tették.
A mikrotanításon a tanárok leginkább szóbeli értékelési eszközöket alkalmaztak az órának abban a részében, amikor csoportmunkában dolgoztuk fel a kiosztott anyagokat. Úgy gondolom, a szóbeli értékelés pedagógiai célja az volt, hogy az azonnali pozitív értékelésekkel, dicséretekkel a tanulók visszajelzést, megerősítést kapjanak válaszaikkal, teljesítményükkel kapcsolatban, illetve a további felszólalásra, véleménykifejtésre való bátorítás.
Összefoglalva a mikrotanításon szerzett tapasztalataimat, egy nagyon érdekes, tartalmas és jól felépített órán vettem részt, úgy gondolom, hogy pontosan ilyen történelemórákra van szükség ahhoz, hogy a diákokhoz közelebb kerüljön a tananyag és megfelelően tudják elsajátítani a legfontosabb ismereteket.